Alakuló U15-ös csapatunk sajnos a hétvégén egy nagy vereségbe szaladt bele.
A végeredmény 0:15 lett a Hidegkút SC ellen, ami csere nélkül, talán nem is olyan rossz eredmény,
Ami fontos, hogy a fiúk szívüket adták a pályán, a csapatért és ezt
Kerekes Dániel edző szavai is megerősítik.
"Egy kicsit gondoltam írok a mai meccsről, mert nekem nagyon nagy öröm volt ez az este. Persze az eredmény nem volt szép, de egy sokkal nagyobb alkatú ellenfél ellen játszottunk akik ügyesek is voltak, viszont amit ma a srácok szívben és lélekben beletettek az számomra feledhetetlen volt. Ezek a pillanatok nekem mindennél többet érnek, és egy pillanatig se tudom bánni, hogy elmegy a hangom, és a fejem fáj annyit ordítoztam, hogy a fiúkat biztassam.
Ezt szívesen teszem minden egyes héten félreértés ne essék!:)
Mindenkire nagyon büszke vagyok, és köszönöm, hogy ott voltatok!"
2023.09.17
Ezen a vasárnapon mindkét csapatunknak jelenése volt.
A B csapat ebédidőben a Csep-Gól csapata ellen lépett pályára és kimondottan jó mérkőzést játszott. Az első félidőben is voltak momentumok de igazán maradandót a második félidőben produkáltak a fiúk. A fordulás után végig harcosan nagy odaadással és veszélyesen futballoztunk és csak rajtunk múlt, hogy 4:4 után nem szereztük meg a vezetést. Több alkalommal is hibáztunk az ellenfél kapuja előtt, majd a labdarúgás örök törvénye utolért minket is. Két perccel a vége előtt megszerezte az ellenfél a győztes találatot.
A vége 4:5 lett, góljainkat Farkas Bence 3 és Mészáros Marci 1 szerezték.
Mindenki odatette magát Bence és Marci extra teljesítményt nyújtottak nem csak a gólok miatt.
Kora este az A csapat lépett pályára a Városgazda csapata ellen és 1:8 arányú vereséget szenvedett.
Gólunkat Króneisz Vili szerezte.
Az ellenfél kimondottan nagytestű játékosokból állt úgyhogy nagyon nehéz dolga volt a mi gyerekeinknek, ráadásul az Ikarus C pálya sem segítette dolgunkat hiszen kis mérete miatt nem tudtuk elfárasztani az ellenfelet.
Sajnos az is igaz, hogy azoktól akiktől elvárhatja az ember a jó teljesítményt, nem tudnak példát mutatni az újaknak.
A mérkőzésen remek teljesítményt nyújtottak Laza, Salah, és Vili. Akinek voltak jó percei az Muki és Soma.
Gratulálok mindkét csapatnak, de sokat kell még dolgozni!
2023.09.17
Tempo FFC 0-2 BMC
Felnőtt csapatunk számára múlt szombaton elkezdődött a 2023/2024-es szezon.
Az elmúlt évekhez képest egy teljesen új bajnokságban kezdtük el a küzdelmeket. Az első mérkőzésen a Ferencváros szurkolói csapata volt az ellenfél. A mérkőzés elejétől fogva kezünkbe vettük az irányítást, de az edzések hiánya meglátszott a játékunk pontosságán. A helyzetkihasználásunk gyengesége miatt, a csapat idegessé és kissé görcsössé vált. Mégis a 39. percben, egy szöglet nyomán, Kovács Botond megszerezte a vezetést. (0-1) Így a félidőben egygólos előnnyel mentünk pihenőre. A 2. félidőben több helyzetünk volt, de sajnos ezek is kimaradtak, míg ellenfelünknek alig akadt befejezett támadása. A bíró ténykedése miatt, több a tizenhatosunkhoz közeli szabadrúgása volt a Tempo FFC-nek, de ezek nem jelentettek veszélyt a magabiztosan védő Czakó Csenger kapujára. A mérkőzés 90. percében Puskás Bendegúz megszerezte a megnyugtató második gólunkat is, ezzel beállítva a végeredményt. (0-2) 2023.09.08
A Zuglói Önkormányzat jóvoltából augusztus 25-28-ig a csehországi Opavában egy 20 csapatos nemzetközi labdarúgó tornán vettünk részt. Mivel sok szülő is elkísért minket, ismét remek napokat töltöttünk együtt.
A torna első napján 9 mérkőzést játszottunk, amikor is 6 győzelem és 3 vereség volt a mérleg, ezzel bejutottunk a felsőházba.
A második napon már kissé fáradtak voltak játékosaink, de a torna végső győztesével, a Banik Ostrava-val így is egy nagyon szoros és küzdelmes mérkőzést játszottunk. Az utolsó meccsen pedig 3-2-re megvertük a szombathelyi Illés Akadémiát.
Így a 9. helyen végeztünk, ami nagy siker annak tudatában, hogy olyan tradicionális sportegyesületek ellen sikerült győzedelmeskedni, mint a cseh Sigma Olomuc, a lengyel Zaglebie Sosnowiec vagy az Illés Akadémia. A torna szervezői megerősítették, hogy jövőre is szeretettel várnak minket. A delegáció vezetőjeként jeleztem, hogy amennyiben módunkban áll, mi is szeretnénk egy hasonló tornát Zuglóban megszervezni. A hétvégét a közös csobbanás, városnézés és az együtt töltött esték is színesítették.
Vasárnap U13-as csapatunk egy sikeres Tolerancia kupán vett részt, ahol a második helyen végzett.
A csoportkörben két győzelem és egy vereség volt a mérlegünk, majd az elődöntőbeni győzelem után a döntőben vereséget szenvedtünk.
Biztató volt, hogy többször is jó focit játszottunk, de egyértelmű hogy sokat kell még dolgoznunk.
Gratulálok a csapatnak és Réti-Kovács Marcellnek aki a torna legjobb játékosa lett.
Lejátszottuk az utolsó bajnoki mérkőzéseket mindkét csoportban.
Először a C csoportban lévő társaság lépett pályára csütörtök este a Barca csapata ellen. Végre a srácok megtapasztalhatták milyen egy kiváló minőségű füves pályán játszani. Talán ennek is volt köszönhető mert remekül játszottunk. Nagyon sok jó egyéni teljesítmény volt és végre csapatként is jól működtünk. Harcosan és keményen védekeztünk és abból remek támadásokat vezettünk. Góljainkat Oláh Marci és Szilágyi-Ragettli Sanyi szerezte.
Kétszer is sikerült vezetést szerezni de sajnos a játékvezető kétszer is túl izgulta, így a büntetővonalról (10 méter) ítélt szabadrúgást, amit az ellenfél ki is használt. A vége 2:2 lett.
Gratulálok a fiúknak mert remekül dolgoztak!
Szombaton délelőtt a D csoportban szereplő csapat játszott a Városgazda ellen és nyert 2:1 arányban. Ha csütörtökre azt mondtam remekül játszottak a srácok akkor ez szombatra fokozottan igaz volt. Egy igazi csapatot láttam aki teljes mértékben betartották a taktikai utasításokat, sokat futva és harcossan elbizonytalanította az ellenfelet és ha még koncentráltabb a kapu előtt nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna.
Góljainkat Réti-Kovács Marcell és nagy barátja Török Ákos szerezte.
Le a kalappal a fiúk előtt!
Elképzelhető a srácok az szerették volna, hogy mosolygós legyen a nyaram, mert egy féléves szenvedés után az utolsó három mérkőzésen kiváló teljesítménnyel sikerült előrukkolni.
És ugye, csak a szépre emlékezünk. :)
2023.06.04
BMC 2-3 KVTE Fervas
Felnőtt csapatunk rangadót játszott a tabella 2. helyezettjével, akit ősszel sikerült 4-1 arányban legyőznünk. Sajnos csak 12 játékosunk állt rendelkezésre, ezért felforgatott kezdőcsapatot tudtunk pályára küldeni. Ennek ellenére szervezetten, türelmesen, helyzeteket kialakítva játszottunk. 10 perccel az első félidő vége előtt, középhátvédünk, Rapaport András megsérült, ezért még jobban át kellett szervezni csapatunkat és tartalékolni erőforrásainkat. A félidei 0-0 után egy Németh Attila-Galambos Dániel kényszerítőt követően, Galambos Dani higgadtan a kapufa mellé helyezett (1-0). A megszerzett vezetésünket negyed óra elteltével, egy szerencsétlen öngóllal az ellenfél kiegyenlítette (1-1), majd egyre fáradó együttesünk, a 82. percben hátrányba is került (1-2). Ezt egy percre rá Németh Attila egy tetszetős támadás után egalizálta (2-2), de sajnos a 83. percben kapott gólra már nem tudtunk válaszolni. Megjegyezném, hogy az egyenlítő gól után, fáradt csapatunk nem a védekezésre törekedett, hanem mindent megtett a győzelem megszerzéséért, és ez rendkívül dicséretes. Vereségünk következtében, az utolsó forduló mérkőzésének eredményétől függetlenül, idén bronzérmesek lettünk, amihez gratulálunk a csapatnak!2023.05.27
A D csoportban szereplő csapatunk szombat reggel lépett pályára Gerrzo csapat ellen,
a C csoportban játszó társaság pedig rögtön utánuk játszott kora délelőtt, szintén a Gerrzo ellen.
Két mérkőzést a szenvedés szóval lehet a legjobban jellemezni.
Az első mérkőzésen sajnos nagyon erőtlenek voltunk nem hittünk magunkban és minden tekintetben tudásunkat alatt teljesítettünk. A vége 0:8 lett. Akit ki lehet talán emelni az Krisz és Cserna Bálint.
A második mérkőzésen egy picivel jobban kezdődött de sajnos idővel ott is elfogytunk. A vége 0:7 volt. Akit ki lehet emelni Németi Milán aki remekül védett. Mindkét csapat játéka talán azért is volt kilátástalan mivel nagyon kevesen voltunk és az ellenfélnél legalább hat-hét cserével rendelkezett a nagy melegben.
Vasárnap a C csoportban lévő társulat ismét játszott az UDSE csapat ellen.
Nem tudom minek volt köszönhető de egy remekül küzdő, kimondottan tudatosan és jól játszó csapat voltunk, akik végig nyomás alatt tartották az ellenfelet. A végeredmény 3:4 volt, de lehetett volna fordítva is.
Góljainkat Cser Beni, Réti-Kovács Marcell és Török Ákos szerezte.
Kiemelni senkit nem szeretnék mert mindenki nagyon odatette magát.
2023.05.21
Szombaton a Gloriett SE ellen léptünk pályára és 4:1 arányban alul maradtunk.
Gólunkat Szilágyi-Ragettli Sanyi szerezte.
A mérkőzésen volt egy jó 20-30 percünk de sajnos ez kevés, főleg úgy, hogy az ellenfélnek nem volt cseréje. Nekünk öt.
Minden mérkőzés után ugyan arról kell beszélnünk, nem vagyunk elég erőszakosak, nem érezzük a játék ütemét, nem bírjuk erővel és rengeteg technikai hibát követünk el.
Ami pozitívum, hogy az elején kimondottan jól fociztunk illetve a mérkőzésen volt egy-két kimondottan jó teljesítmény. Szilágyi-Ragettli Sanyi nemcsak a gólja miatt de csapatunk legjobbja volt, Krisz, Feri, Soja és Vizsolyi Beni akik még nagyon oda tették magukat.2023.05.06
Csütörtökön csapatunk a D csoportban a BKV ellen lépett pályára és 5:0 arányú vereséget szenvedett. Kimondottan kemény, erőszakos néha talán durva mérkőzés volt. Sajnos fiaink végig szenvedtek ettől a stílustól és valljuk be őszintén nincsenek is hozzászokva.
Ami biztos, hogy Oláh Marci, Vizsolyi Beni és Soja mindennek ellenére remek teljesítményt nyújtott.
2023.04.27.
BMC 2-2 Közterület
Április 23-án az előző héthez hasonlóan felnőtt csapatunk már a mérkőzés elején (a 6. percben) hátrányba került. (0-1) Bár Puskás Bendegúz révén sikerült kiegyenlíteni (1-1), mégis elgondolkodtató, hogy miért nem tudunk kellően koncentrálni a mérkőzések elején. A jó erőkből álló csapatunk így mindig saját magát hozza nehéz helyzetbe. Mezőnyfölényünket most sem tudtuk gólra váltani, így az első félidő 1-1-el zárult. A szünetben megbeszéltük a tennivalókat, mégis 1 perccel a második félidő kezdete után, ismételten hátrányba kerültünk. (1-2). Ezt ugyan megint tudtuk egalizálni, most Németh Attila révén, de a győztes találatot nem sikerült bevinnünk.
A végeredmény ismét döntetlen, 2-2 lett.
2023.04.23
Csapatunk szombaton a Barca ellen lépett pályára és 5:1 arányú vereséget szenvedett. Az előzmények illetve a mérkőzés alatti sérülések ellenére remekül szerepeltünk. Szilágyi-Ragettli Sanyi révén vezetést szereztünk, végig jól, rengeteget futva, veszélyesen játszottunk.
Remekül hoztuk ki a labdát és végre használtuk a széleket. Sajnos a mérkőzés végére elfogytunk.Igazából a csapatból bárkit kiemelhetnék, mert mindenki nagyon oda rakta magát.
Ha mégis választanom kéne Szilágyi-Ragettli Sanyi és Réti- Kovács Marcell nyújtotta a legjobb teljesítményt.
2023.04.22
BME 2-2 BMC
Múlt vasárnap felnőtt csapatunk is pályára lépett a Műegyetem csapata ellen.
Az előző héten nagyarányú győzelmet aratott együttesünk ugyanazzal a kezdő felállással indította a meccset. Az első pillanattól kezdve nagy mezőnyfölényben játszottunk és ez helyzetekben is megmutatkozott. Mégis egy szerencsétlen egyéni hiba miatt, ellenfelünk szerezte meg a vezetést. (1-0) Bár az öltözőben türelmes játékot kért a szakmai vezetés fiatal játékosainktól, a kapott gól után egyre jobban egyénieskedővé vált játékunk. Ellenfelünk szinte másodszor lépte át a félpályát, de helyzetéből ismét gólt szerzett. (2-0)
Szünet után abban a reményben léptünk pályára, hogy megfordítjuk a mérkőzés állását. Sajnos támadójátékunk az első negyedórában döcögős volt, és egyre jobban kezdtek elszabadulni az indulatok. Ennek eredményeképpen az 59. percben páros kiállítás történt. Ezután mident egy lapra téve rohamoztunk, s egy szöglet után Puskás Bendegúz révén gólt szereztünk. (2-1) Hat perccel a vége előtt Bendegúz újra betalált. (2-2) A maradék időben sajnos nem tudtuk berúgni a győztes találatot, így igen fájó döntetlen lett a vége.
2023.04.23
Ebben a hónapban az MTK partneregyesületei közül a hónap játékosát a BMC adta.
U13-as csapatunk játékosa, Vizsolyi Benedek érdemelte ki ezt a megtisztelő címet. Beni nemcsak az ebben a hónapban mutatott teljesítménye alapján kapta ezt a díjat, hanem a BMC csapatában óvodás kora óta betöltött szerepe, odaadása és nem utolsó sorban góljai miatt is.
Szerdán C csoportban lévő csapatunk az UTE együttese ellen lépett pályára és 6:1 arányú vereséget szenvedett. Gólunkat Szilágyi-Ragettli Sanyi rúgta.
Azt gondolom az UTE csapatától még ilyen arányban is ki lehet kapni, de sajnos az első félidőben ellenfelünk nem a nagy helyzeteit váltotta gólra, hanem a mi ajándékainkat. Az első játékrészben mind a három kapott gólt hatalmas hiba előzte meg, majd egy gyors támadásból gólt rúgtunk.
A második félidő elején még talán az egyenlítéshez is közel álltunk, de sajnos a végére ki jött a tudáskülönbség.
Hozzá kell tenni ha Giesz Bálint nem játszik ilyen jól és Németi Milán nem véd ilyen pazarul, akár nagyobb arányú vereség is lehetett volna a vége.
Semmi baj április 22-én újra megpróbáljuk!2023.04.12
Csütörtökön U11-es csapatunk az MTK partneregyesületi tornáján vett részt.
Sajnos többen is lemondták aznap a részvételt, ezért tartalékos csapattal álltunk ki. Ez meglátszott a mutatott teljesítményünkön is. Az első meccsen a Balassagyarmatot győztük le 2-0 arányban, de már itt is érződött a megszokott magabiztosság hiánya. Ezután a Jászfényszaru VSE-vel játszottunk, ahol a helyzetek kihasználásával ismét gondjaink akadtak és egy nyerhető meccsen 4-2-es vereséget szenvedtünk. A kissé hitehagyott csapatunk ezután nagy arányú vereségbe szaladt bele a Gödöllő ellen, de még így is maradt volna esély az elődöntőbe jutásra, ha az utolsó mérkőzésen megverjük a Halásztelek csapatát. 0-0-ás állásnál 3-4 százszázalékos ziccert puskáztunk el, és a futball törvényszerűsége, hogy ellenfelünk így egy szerencsés góllal vezetést szerzett. Folyamatosan futottunk az eredmény után, de egyenlíteni nem sikerült. Így csak helyosztót tudtunk játszani, ahol az Alsónémedi csapata ellen 3-1-es győzelmet arattunk. Így legalább jobb kedvvel zártuk a tornát. 2023.04.06
Zuglói Kinizsi 1-8 BMC
Hétvégi mérkőzésünk felnőtt csapatunk számára, a tabella képe alapján és a csapatok játéktudását nézve, nagyarányú győzelmet sejtetett.
A 14. percben Vitéz Barna révén, aki az elmúlt hetekben megtalálta góllövő cipőjét, már meg is szereztük a vezetést (0-1). Puskás Bendegúz pár perc múlva előnyünket megduplázta (0-2). A 24. percben ellenfelünk egy szögletből szépített (1-2), de a félidő vége előtt Németh Attila duplájával 1-4-re módosult az eredmény.
Ez megnyugtató volt a 2. félidőre nézve.
A szünet után ellenfelünktől egy játékost kiállítottak és büntetőhöz jutottunk. Ezt sajnos (idén már sokadszor) nem sikerült gólra váltani. A kiállítás viszont megpecsételte ellenfelünk sorsát, hiszen futószalagon kezdtük gyártani a gólokat. Puskás Bendegúz még 3, Horváth Laci pedig 1 gólt tett be a közösbe. A végeredmény így 1-8 lett. Köszönjük a nagy számban megjelent szurkolóink buzdítását!
2023.04.02
Most szombaton az U11-es csapataink léptek pályára, amikor is 31 gyerek öltötte magára a BMC mezt.
Különös pikantériája volt a napnak, hogy két csapatunk a kiemelt csoportban, egymás ellen is küzdött. Az itt győzedelmeskedett csapatunk minden mérkőzését megnyerte, de másik együttesünk is kiválóan szerepelt.
3. csapatunkban öt újoncot (Nemeskéri Koppány, Sárvári Beni, Bűdi Noel, Gáspár Bence és az U9-es Bobák Robi) is avattunk. Ez az összeállítás is derekasan helytállt és a végén, az utolsó meccsen győzelmet is aratott.
Oklevelet kaptak: Mészáros Marci, Aczél Fülöp és Nemeskéri Koppány.
A torna után a srácok BMC-fát ültettek, majd totemoszlopként, BMC-t skandálva táncolták körbe.
2023.04.03
BMC 4-3 Piramis SE
Felnőtt csapatunk csodálatos foci időben, hazai pályán játszott a Piramis SE ellen, akik a tavalyi évben meglepetés győzelmet arattak otthonunkban. Ezért játékosaink figyelmét fokozottan felhívtuk, hogy lehetőség szerint tartsák kontroll alatt a meccset. Ezt az elhatározást a második percben, szerencsétlen öngólunk megingatta, de a 6. percben Németh Attila egyenlített (1-1), a 17. percben pedig Vitéz Barna már a vezetést is megszerezte (2-1). Ekkor úgy tűnt, hogy nagyarányú győzelmet arathatunk, de az utóbbi időben sajnos a helyzetkihasználásunk nagyon gyenge. Hiába alakítjuk ki egymás után a góllal kecsegtető támadásokat, a végén nem tudjuk feltenni az i-re a pontot. Ez sajnos majdnem megint megbosszulta magát, hiszen a 68. percben az ellenfelünk egyenlített (2-2). Az ekkor pályáralépő Rapaport Andrással próbáltuk frissíteni támadójátékunkat. Az ő kulcspasszainak köszönhetően a 73. percben Kovács Botond, a 76. percben pedig Puskás Bendegúz szerzett gólt (4-2). Utána is voltak még helyzeteink, de ezeket nem tudtuk kihasználni, sőt ellenfelünk a 90. percben megszerezte 3. gólját is. Így a végeredmény 4-3.2023.03.26
Hétvégén a D csoportban szereplő csapatnak volt mérkőzése az Eötvös SE ellen.
4:0 arányban megnyertük a mérkőzést, góljainkat Giesz Bálint, Szeljak Bálint, Balog Áron és Réti-Kovács Marcell szerezte.
Ellenfelünk egy igen agresszív csapat volt, s bár a mérkőzést végig kézben tartottuk a második félidő elején voltak meleg pillanatok a kapunk előtt. Félidei egy gólos vezetésünk után a második játékrész elején az ellenfelünk nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében. A fordulópont talán az volt amikor Németi Milán megfogta az ellenünk könnyű szívvel megítélt büntetőt (egyébként Milán az egész meccsen kiválóan védett).
Nem sokkal ezután emberelőnybe kerültünk és ezzel el is dőlt a mérkőzés.
Már egyenlő létszámnál is voltak labdarúgásra emlékeztető villanások, de létszám előnyben igen formás támadásokat vezettünk. Németi Milánon kívül talán akit kiemelnék Krisz és Sója.
Gratulálok a fiúknak! 2023.03.25.
Tabahon SE 2-3 BMC
Felnőtt csapatunk a listavezető Tabahon SE otthonába látogatott vasárnap.
Az előző két forduló gyenge teljesítménye miatt, szakmai stábunk átszervezte együttesünket. Csak a fiataloknak szavaztak bizalmat, azzal az útravalóval, hogy ideje megtanulni a férfias játékot. Ennek szellemében léptünk pályára, s bár a mérkőzés elején egy egyéni hiba miatt tizenegyesből ellenfelünk szerzett vezetést, mégis végig kezünkben tartottuk az irányítást (1-0). A 21. percben Puskás Bendegúz kiugrott az elmélázó védők között, s bár lövését a kapus hárította, a hozzá visszapattanó és általa lekészített labdából Vitéz Barnabás betalált (1-1). Több támadást vezettünk ellenfelünknél, de sajnos a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani, ezért döntetlen maradt a félidei állás.
A 2. félidőben cserékkel próbáltuk frissíteni a szervezetten játszó és sokat futó csapatunkat és ez meg is hozta eredményét. A sérülésből visszatérő Varga Bendegúz, aki az 54. percben állt be, a 62. percben egy bal lábas csavarással megszerezte a vezetést (1-2). Sajnos ez a mozdulat a sérülése kiújulását eredményezte, így rendhagyó módon a gólöröme az volt, hogy cserét kért. A gól után ellenfelünk próbált támadásokat kezdeményezni, de annyira szervezettek voltunk, hogy ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Sőt, Hetyei András indításából Puskás Bendegúz a 88. percben egy szép emeléssel megduplázta előnyünket (1-3). Bár a 91. percben egy újabb tizenegyessel szépített ellenfelünk, ez már csak a végeredmény kozmetikázására volt elegendő (2-3).
Gratulálunka fiúknak a hősies győzelemhez, és külön Kerekes Dániel remek teljesítményéhez!2023.03.19.
Szombaton megkezdődtek a Bozsik tornák tavaszi fordulói. U11-es korosztályunkból sokan hiányoztak, ezért "csak" két csapattal indultunk.
Az első mérkőzéseken mindkét csapatunknál bizonytalanságot tapasztaltunk, ez mind a döntésekben, mind az eredményben megmutatkozott. Az idő előrehaladtával egyre javultak a teljesítmények és szép akciókat, remek labdaszerzéseket láttunk. Erre a játékra már lehet építeni a jövőben.
Csapataink legjobbjai, a rendkívül agilis Polgári Marci (Marcelinho) és a tornán többször eredményes Kis Marci lettek. 2023.03.18.
BAK Kőbányai Egyetértés 2-1 BMC
Múlt héten az egyik legnehezebb feladat, a "kötelező győzelem" terhe nyomta csapatunk vállát. Úgy gondoltuk, hogy játéktudásunknak és csapatunk összeállításának köszönhetően, mindenképpen esélyesként lépünk pályára.
Az első pillanattól kezdve kezünkbe vettük a mérkőzés irányítását. Szépen járattuk a labdát, de az utolsó passzoknál rendre rossz döntések születtek. A félidő utolsó percében még így is megszerezhettük volna a vezetést, hiszen Puskás Bendegúz egyedül vezethette kapura a labdát, de sajnos célt tévesztett. A második félidőben, a támadásban hozott rengeteg gyenge döntés elbizonytalanította csapatunkat, és egy védelmi fegyelmezetlenség után, ellenfelünk megszerezte a vezetést (1-0). Próbáltuk cserékkel felfrissíteni az egyre görcsösebbé váló játékunkat, aminek eredményeképpen, a pályára lépő Fóti Balázs, első labdaérintésével egyenlített (1-1).
Ekkor megint nagy nyomás alá helyeztük ellenfelünk kapuját, ezzel kétségbeesett védekezésre kényszerítve őket. Sajnos azonban, ahogy az egész mérkőzésen, úgy most is a kialakult helyzeteket sorra elhibáztuk. Vesszőfutásunk az utolsó percben teljesedett ki, amikor ellenfelünk egy ártalmatlan szituációból a győztes gólt is megszerezte (2-1).
Rendet kell tenni csapatunk házatáján, mert az első két fordulóban megszerzett 1 pont, kevés lesz céljaink eléréséhez. Jó lenne kilábalni ebből a hullámvölgyből, mert hétvégén a listavezetőhöz látogatunk!
2023.03.16.
Hétvégén elkezdődött a bajnokság és mindkét csapatunk játszott mérkőzést.
Általánosságban annyit, az ősz végi szerepléshez képest valami elveszett a csapatban. A sok gyakorlás ellenére sajnos játékban nagyon gyenge teljesítmény nyújtunk, kevés a labda nélküli futás, kevés a tudatos passzolás, nem vagyunk elég agresszívak, viszont cserébe rengeteg az egyénieskedés, a kapkodás, a grund foci.
A C csoportban lévő csapat az ASI csapatával játszott és 7:2 arányú vereséget szenvedett. Góljainkat Vizsolyi Beni és Giesz Bálint rúgta.
A mérkőzés alapján nem túlzó a gólkülönbség, semmilyen tekintetben nem tudtuk felvenni a versenyt az ellenféllel. Akit ki lehet emelni talán Oszi aki az utolsó percektől eltekintve végig magabiztos volt.
A D csoportban játszó csapat az MLTC csapatával került szembe és 1:1-es döntetlent játszott. Gólunkat Balog Áron rúgta. Csapatunk itt sem tudta a várt teljesítményt nyújtani, viszont a játékosok küzdőszelleme átsegítette a társulatot a nehezebb időszakokon. Sajnos a tudatosság itt is kevés szerepet játszott a játékunkban.
Aki kiemelhető az Gondos Norbi aki fantasztikusan teljesített a kapuban.
2023.03.11
BMC 2-2 Városgazda
Felnőtt csapatunk hétvégén, a tavaszi szezon nyitó fordulójában a Városgazda együttese ellen lépett pályára. Ellenfelünk 2 pontra volt tőlünk, tehát ez a mérkőzés rangadónak számított.
A találkozó elejét a tapogatózó mezőnyjáték jellemezte. Érezni lehetett, hogy játékerőben fölényben voltunk, de ez ekkor még gólhelyzetekben nem mutatkozott meg. A félidő közepén ártalmatlan, oldalsó szabadrúgást követően, egy egyéni hiba következtében, ellenfelünk vezetést szerzett. A félidőben is 0-1 volt az eredmény.
A második félidő elejét ugyan megint egy szerencsétlen kapott góllal kezdtük (0-2), de együttesünk nem omlott össze.
Két perc múlva szépítettünk, majd rá pár percre egyenlítettünk (2-2). Remekül mutatkozott be, a télen csapatunkhoz szerződött Puskás Bendegúz, hiszen mindkét gólunk az ő nevéhez fűződik, ezzel igazolva gólérzékenységét.
Ezután még jobban átvettük a játék irányítását, de sem a szerencse, sem a rendkívül indiszponált játékvezető nem segítette győzelmi törekvéseinket. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt, Rapaport András a kiállítás sorsára jutott.
Így már inkább az eredmény megtartása volt a célunk, ami sikerült is.
Mivel riválisaink is botlottak, még mindig élnek bajnoki esélyeink. Bízunk a jobb folytatásban.
Múlt vasárnap U11-es csapatunk is befejezte a futsal bajnokságot.
Már az is nagy eredménynek számított, hogy csapatunk a felsőházba jutott, és teljesítményünkkel bebizonyítottuk, hogy megérdemelten ott a helyünk.
Az utolsó fordulóban betegségek következtében csak 5 játékos állt játékra készen. A Hegedűs Samu, Orbán Roli, Ónodi Muki, Farkas Domi, Mészáros Marci fémjelezte csapat, csere nélkül játszott végig három mérkőzést. Ez már önmagában, a 90' tiszta játékidő miatt, lehetetlen vállalkozásnak tűnt.
Az első mérkőzésen a még kissé álmos csapatunk 4-0-ás vereséget szenvedett a Veresegyház csapatától, de már itt is hősies erényeket csillogtatott. A második meccsen a Viadukt Biatorbágy csapata ellen játszottunk, amely már bizonyította, hogy ennek a bajnokságnak az egyik legjobbja. Most az akaratban, összetartásban kiemelkedő BMC lépett pályára, és Mészáros Marci két góljával 3 perccel a vége előtt még vezettünk. Az ellenfelünk végül egyenlített, így 2-2 lett a végeredmény.
A már erejével teljesen elkészült csapatunk sírva jött le a pályáról, mind a fáradtság, mind a csalódottság miatt.
Ezután pihenés nélkül kellett volna bemennünk a 3. mérkőzésre, ezzel az elcsigázott, bár hatalmas szívvel játszó csapattal.
Az is felmerült bennem, hogy nem engedem pályára a fiúkat, mert sem egészségileg, sem sportszakmailag nem volt indokolt. De ők beleálltak ebbe a kihívásba is, és hősies hozzáállásuknak köszönhetően, bebizonyították, hogy sokkal jobb csapat vagyunk, a nagy múltú, két cseresorral felálló Vácnál. Szervezetten, hatékonyan és gólerősen játszottunk. Mészáros Marci és Farkas Domi góljaival az első félidő végén 2-1-re vezettünk. Majd a második félidő elején ellenfelünk egyenlített, utána pedig egy vitatható szabadrúgással a vezetést is megszerezte. Az ekkorra már térdükön járó játékosaink mindent megtettek az egyenlítés érdekében, beszorították ellenfelüket, de sajnos egyik helyzetünket sem tudtuk gólra váltani. Edzőként én még nem láttam ilyen szívvel játszó BMC-t, s bár katartikus élménnyel gazdagodtunk, játékosaink mégis vigasztalásra szorultak.
Nagyon büszke vagyok rájuk!
A bajnokság felsőházában a 6. helyen végeztünk, Mészáros Marci pedig 7 góllal, 2. lett a góllövő listán.
2023.02.26
Vasárnap futsal csapatunk három mérkőzésen vett részt.
A hajnali keléshez képest a fiúk remekül szerepeltek és fantasztikusak voltak a pályán.
Az első mérkőzésen igaz 8:2 arányban kaptunk ki az RKSK ellen de aki látta az előző mérkőzést (1:7) az tapasztalta a hatalmas különbséget.
Végig remekül játszottunk,a második félidő elején 2:3-nál helyzeteink voltak még a fordításhoz is de sajnos egy pár perces összeomlás alatt 3 gólt is kaptunk így elment a meccs. Góljainkat Szarka Ábel és Vizsolyi Beni szerezték.
Sok időnk nem volt keseregni hiszen rögtön pályára léptünk a Dunakanyar Régió UFC I. csapata ellen. Remek mérkőzést játszottunk, végig nagy odaadással és remekül fociztunk és 1:0 arányban győztünk.
Ha kicsit rámenősebbek vagyunk több góllal is nyerhettünk volna. Gólunkat Vizsolyi Beni szerezte.
Az utolsó mérkőzésen az UTE csapata ellen 5:1 arányban kaptunk ki de kiváló produkcióval rukkoltunk elő.
A mérkőzés elején helyzeteink voltak de sajnos a játékvezetők úgy gondolták a BMC csapatát nem lehet egyenrangúan kezelni a nagynevű UTE csapatával, gólunkat Giesz Bálint szerezte.
Úgyhogy szép volt fiúk!
2023.02.12.
Csapatunk remek szereplésének köszönhetően bejutott a futsal I. osztályának felsőházába.
A hétről-hétre jól teljesítő csapatunk, most ismételten az UTE-val találkozott. Küzdelmes mérkőzésen, egy kicsit megszeppenve játszottunk. A játék képe alapján a 3-0-ás vereségünk igencsak túlzónak mondható.
A második mérkőzésen a GÖDI SE csapatával mérkőztünk meg, akik kifejezetten futsalos edzésmunkával és taktikával lépnek pályára. Nagy esélyesek a végső győzelemre. Ezért egy harcias, szervezett védekezésen alapuló taktikával léptünk pályára és ügyeltünk, hogy kontra akcióinkat lövéssel fejezzük be. Sajnos a 30. mp-ben ellenfelünk vezetést szerzett, ennek ellenére a gyerekek a taktikai utasításokat betartva folytatták tovább a játékot. Egy remek támadás végén Bakó Bence káprázatos átemelésével egyenlítettünk. Az önfeláldozó védekezésen túl, a kapuban Hegedűs Samu parádézott. Bár több esélyünk is volt a vezetés megszerzésére, 7 perccel a vége előtt, ellenfelünk betalált. Még ezután is hajtottunk az egyenlítésért, de ekkor is a kapu előtt pontatlanok voltunk. 20 mp-el a vége előtt, kitámadó csapatunk ismét kapott egy gólt, ezzel 3-1 lett a végeredmény. Az eredmény ellenére rendkívül büszke vagyok minden egyes játékosunkra.
Két hét múlva folytatjuk!
Hajrá BMC!
Szerdán U13-as csapatunk egy két U11-es játékossal megerősítve a Hidegkuti stadionban szurkolt az MTK ifi csapatának az Ajax elleni BL mérkőzésen.
A metsző hidegben is végig kitartottunk a csapat mellett, sajnos a továbbjutás nem sikerült a fiúknak.
Nagyon örömteli pillanat volt klubunk életében, hogy a partneregyesületek között feltűnt a BMC neve és logója.
Ma elkezdtük menetelésünket a U13 futsal I osztály felsőházában.
Az első mérkőzésen a Dunaharaszti MTK ellen játszottunk és 3:0 arányban vereséget szenvedtünk. Az eredmény nem tükrözi a mérkőzést, végig jól és harcosan játszottunk. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki amit nem tudtunk gólra váltani, nem úgy mint ellenfelünk. De a három héttel ezelőtti 1:5-höz képest látható volt a fejlődés.
A második meccsünk a Tehetség SE ellen léptünk pályára és 3:2 arányban vesztettünk, góljainkat Szarka Ábel szerezte. Végig remekül játszottunk, vezetést is szereztünk de sajnos ellenfelünk még az első félidőben egyenlített. A második játékrészben sajnos két buta hiba után gólokat kaptunk, de volt bennünk tartás és szépítettünk. A fiúk nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, rengeteg helyzetünk akadt de sajnos nem sikerült gólt lőni.
Gratulálok a srácoknak!
U13-as csapatunk ma a Sugár fitnessben egy spinning összetartáson vett részt Csonga Kata vezetésével.
Remekül pörögtek a lábak és nagyon jól mozgott a csapat.
Köszönjük a lehetőséget!
Az utolsó edzés idén, kicsit másképp.
2022.12.15.
U13-as csapatunk az év utolsó futsal mérkőzéseit játszott szombaton.
Az első összecsapást a Monori SE ellen nyertek a srácok 4:1 arányban, góljainkat Bálint, Ábel, Marcell és Vizsolyi Beni szerezték. Végig jobban játszottunk de csak a mérkőzés végén tudtuk teljesen egyértelművé tenni ki a jobb csapat.
A második meccsen a Kastélydombi SE ellen játszottuk és szoros találkozón nyertünk 3:2 arányban. Góljainkat Marcell. Ábel és Cser Beni szerezte.
Mind a két mérkőzésen nagy odaadással, a csapatért és egymásért küzdve sok helyzetet kialakítva játszottunk.
Az előző évekhez képest remek kezdést produkáltunk a bajnokságban.
Négy mérkőzés után ha jól számoltam a második helyen várjuk a januári folytatást.
Gratulálok a fiúknak!
Városgazda-BMC
1:1
Felnőtt csapatunk az őszi szezon utolsó mérkőzésén, az élen telelés reményében lépett pályára. Betegségek és eltiltások miatt 13 játékossal utaztunk a XVIII. kerületbe.
A mérkőzést meddő mezőnyfölénnyel kezdtük, de egyik kapu előtt sem volt igazi veszély. Mégis a félidő közepe tájékán, egy labdaszerzés után, Varga Bendét indították, akit az ellenfél csak szabálytalanul tudott megállítani a tizenhatoson belül. A büntetőt sajnos nem tudtuk gólra váltani, mivel Rapaport András lövését a kapus hárította. 0-0
A második félidőben fáradni kezdtünk, ezért az ellenfél átvette az irányítást. Ennek ellenére egy szöglet után, Németh Attila fejesével vezetést szereztünk. (0-1) Próbáltuk őrizni az előnyt, és cserékkel frissíteni a csapatot, de sajnos a mérkőzés hajrájában tizenegyesből ellenfelünk egyenlített. (1-1)
A hátralévő időben mindkét csapatnak voltak helyzetei, de gól már nem született.
Így 1 pont hátránnyal, a 2. helyen várjuk a tavaszi folytatást. 2022.12.10
Kinizsi Vasutas TE 1-4 BMC
Felnőtt csapatunk a bajnokság 11. fordulójában a listavezetőhöz látogatott.
Nagyon elszántan és a mérkőzés súlyához felnőve, szervezetten léptünk pályára. Ennek eredményeképpen erős nyomás alá helyeztük ellenfelünket, ami szemmel láthatóan megzavarta őket. Dominálásunk következtében az első félidő közepén Németh Attila révén vezetést szereztünk. (0-1) Több szöglet és helyzet is kialakult, de ebben a félidőben nem tudtuk az előnyünket növelni.
A 2. félidő elején Rapaport András szöglettel felérő szabadrúgása után Beer Gyuri talált a hálóba. (0-2) Ez a gól nagyon megzavarta ellenfelünket, így pár perc múlva Németh Kornél is eredményes lett. (0-3) Ellenfelünk ekkor már hitehagyott együttes benyomását keltette, így ezután futószalagon gyártottuk a gólhelyzeteket. Sajnos ebből csak Czakó Bence fejes góljával tudtuk növelni előnyünket. A végén még ellenfelünk szerzett egy gólt, ami már csak szépségtapasz volt számukra.
Így, egy mérkőzés hátrányban, újból a 2. helyre léptünk fel a tabellán.
Szerdán U11-es csapatunk az MTK Partneregyesületi Tornáján vett részt.
A rangos tornán rendkívül összeszedett játékot mutattunk. Az első mérkőzésen 2-0 arányban győztünk a Jászfényszaru VSE ellen. Góljainkat Szalay Marci és Bakó Bence szerezték. Bakó Bence gólját kiemelném, hiszen egy olyan támadásból született, amit az előtte való edzésen szinte "unalomig" gyakoroltunk. Remek indítás után Farkas Domi centerezett, Bakó Bence jó ütemben érkezett és a hálóba passzolt. A második mérkőzésen a Pécel SE-vel játszottunk, ahol végig magabiztosan, sok támadást vezettünk, ebből viszont Mészáros Marci révén csak egy gólt szereztünk, de ez elég volt a győzelemhez. A 3. mérkőzésen a Gödöllő csapatával találkoztunk (ők lettek a végső győztesek), 2-1-es vereséget szenvedtünk, de fordíthattunk volna, hiszen több veszélyes támadást is vezettünk, egy ízben a felső kapufát találtuk el. Gólszerzőnk Szalay Marci. A csoport záró mérkőzésén küzdelmes meccsen 0-0-ás döntetlent játszottunk a Dunakeszi ellen. Sajnos hiába szereztünk 7 pontot, csak harmadikak lettünk a csoportban, így az 5. helyért játszhattunk. A Budakalász csapata ellen, egy nagyon élvezetes meccsen, többszöri hátrányból egyenlítettünk, így a végeredmény 3-3 lett, Mészáros Marci mesterhármasával. A büntetőpárbajban ellenfelünk jobban koncentrált, így 6-ok lettünk.
Gratulálok a csapatnak, büszke vagyok rájuk, mert nagyon összeszedett játékot produkáltak.
U7-es csapatunk rendkívül jó játékkal, szemkápráztató támadásokkal vétette magát észre a Bozsik Tornán. A most debütáló Nayof Mateo nagyon jól illeszkedett a Régeny Dávid és Berzi Simon fémjelezte csapatba. Minden mérkőzésüket megnyerték, csak a Funino mérkőzésük (3 vs 4) lett döntetlen. A Barca Academy elleni mérkőzésünkről Régeny Mátyás jóvoltából remek videófelvétel is készült, melyet külön bejegyzésben töltünk fel. Ezen látjuk a BMC-s fiúk kiváló összjátékait.
Az oklevelet Régeny Dávid kapta. Gratulálunk mindenkinek!
Az U9-es tornán 3 csapattal álltunk ki, ami nagy büszkeség egyesületünk számára.
Mindhárom csapatnál láttunk kiváló megmozdulásokat, jó egyéni teljesítményeket.
Több játékos, Dávid Liam Zalán, Szabó Samu, Zempléni Balázs, Szarvas Levi és Fücsök Noémi idén ezen a tornán debütáltak.
Nagyon jó kis délelőttünk volt. Az okleveleket Tornyai Noé, Kovács-Inhof Csani és Polczer Léni kapta. Gratulálunk nekik is!
BMC 11-2 AC Villám
Felnőtt csapatunk hazai pályán fogadta a bajnokság sereghajtóját, tehát kötelező volt a győzelem. Az első pillanattól kezünkbe vettük a kezdeményezést. Nagyobb futóteljesítményünkkel, letámadásos taktikánkkal próbáltuk az ellenfelet hibázásra kényszeríteni. Ennek eredményeképpen már a 8. percben megszereztük a vezetést, amit a 11. percben meg is dupláztunk. Az első játékrészben még sok helyzetet alakítottunk ki, és szöglet után, egyéni akcióból valamint beadásból is sikerült kapuba találnunk. Az első félidő így 5-0-ás vezetésünkkel zárult.
A 2. félidőben több új játékos lépett a pályára csapatunkban, és ha lehet, még fokoztuk a tempót. Itt is sorozatban szereztük a gólokat, de közben két alkalommal is hiba csúszott a védekezésünkbe. Összességében könnyű győzelmet arattunk 11-2 arányban, ami az elmúlt hetek után, önbizalmat adhat csapatunknak a jövő heti rangadó előtt, amikor az éllovashoz látogatunk.
Gólszerzők: Beer György 3, Németh Attila 3, Németh Kornél 2, Varjú Dániel, Bartos Márk, Czakó Bence
MTK Partneregyesületi Tornáján vettünk részt U9-es korosztályunkkal.
A Tornyai Noé, Bobák Robi, Zárai Ádám, Kovács-Inhof Csanád, Mészáros Eszti, Berzi Jonatán és Polczer Léni alkotta csapatunk öt mérkőzést játszott. A Balassagyarmat elleni első meccsen Bobák Robi mesterhármasával és Mészáros Eszti góljával 4-0-ra nyertünk. A 2. mérkőzésen 1-0-ra győztünk, majd egy sajnálatos vereség következett a Dunakeszi csapatától. Nagyon szoros, jó meccset játszottunk viszont az MTK-val, amit végül is ellenfelünk nyert meg 3-2 arányban. Így végül a 7. helyért játszhattunk a Pápa csapatával, ahol 0-0-ás végeredmény után, büntetőkkel jobbnak bizonyultunk. Kovács-Inhof Csani, Mészáros Eszti és Zárai Ádám (Bungyurka) is magabiztosan értékesítette büntetőjét, míg kapusunk, Tornyai Noé, bravúrral kivédett egyet.
Gratulálunk a jól szereplő csapatnak!
La Strada 4-1 BMC
Felnőtt csapatunk a 3. helyen álló La Strada csapatához látogatott, ahol a tét, a 2. hely sorsa volt.
Ellenfelünk gyors vezetést szerzett, amit nem sokkal később meg tudott duplázni. Sajnos rossz felfogásban és nagyon pontatlanul játszott csapatunk, és ezt még tetőzte középhátvédünk, Hámori Róbert sérülése is. Még a félidő lefújása előtt sikerült szépítenünk, a remekül kilépő Németh Kornél lövését a kapus még hárította, de a kipattanó labdát Kerekes Dániel gólra váltotta.
A szünetben próbáltunk rendet tenni a fejekben, és felhívni a csapat figyelmét a nagyobb koncentráltságra, ami sajnos nem sikerült, hiszen egy perccel a második félidő kezdése után, megkaptuk a harmadik gólt is. Ezután leginkább mezőnyjáték folyt, majd a lefújás előtt 5 perccel ellenfelünk beállította a 4-1-es végeredményt.
Összességében egy nagyon gyenge játékot produkált csapatunk, így teljesen megérdemelt a vereség.
©